Január - első benyomások

Miután kicsomagoltuk azt a kb. 100 kiló csomagot, amit otthonról magunkkal hozhattunk, elindultunk felfedezni a környezetünket.
Elsőként a rengeteg kutya tűnt fel nekünk, ami még az útikönyvek szerint is megoldatlan probléma Chilében. Mindenhol kóbor kutyákkal lehet találkozni, a járdákon, parkolókban, útteseten, boltokban, piacon. Mindez láthatóan nem zavarja a helyieket, sőt a többség "gusztusos" műanyag tálkákban az utcán eteti őket. A kisebbség, akik nem etetik őket, ők is csak a vállukat vonják, mondván: "ez Chile".
A következő furcsaság a mindent körülvevő kerítés, szögesdróttal, tüskés bokrokkal, rosszabb esetben villanypásztorral kiegészítve. Külterületen a 2 m magas betonkerítések tetejére üvegtörmeléket betonoznak, a kerítések belső oldalába pedig hatalmas kaktuszokat ültetnek, hogy véletlenül se legyen kedve senkinek bemászni. Mindez egy kicsit nyomasztó érzéseket kelt az emberben, még szerencse, hogy mi jó környéken lakunk és portásunk is van.
A jó környék azért persze túlzás egy kicsit, mert a harmadik meghökkentő dolog, amit észrevesz az ember, hogy itt nem különül el a jó és rossz környék. A miénk és a mellettünk fekvő utca a város legjobb utcái, de a kettőt összekötő kb. 70 m hosszú utcácskákban bizony összetákolt bodegák is vannak, a szép, gondozott kertű, bejárónős családi házak közvetlen szomszédségéban. Sebaj, a magas kerítésen úgysem lehet átlátni!
És már meg is érkeztünk a bejárónőkhöz. Itt mindenkinél házvezetőnő dolgozik, az összes szomszédunknál heti 6 napon keresztül, napi 11 órában. Főznek, mosnak, takarítanak, vasalnak, gyerekre vigyáznak, még akkor is, ha nők egész nap otthon vannak és nem dolgoznak.
A baráti körünkben nem ennyire vészes a helyzet, de ott sem jöhet szóba, hogy valaki maga nyírja a füvet, vagy a nagyobb vendéglátást segítség nélkül bonyolítsa le. A gyerekekre pedig természetesen a nanny vigyáz, míg a szülők szórakoznak. Már amennyit szórakoznak, mert itt az átlag munkanap este 8 előtt nemigen ér véget, de nem ritka az este 9 és 10 közötti hazaérkezés sem. De ha még így sem végeznek a munkával, akkor ott a hétvége, akkor is lehet egy kicsit dolgozni.

Mindezek annyira különböznek az otthon és Európa nagy részén megszokott körülményektől, hogy elég hamar rájöttünk (noha eleinte nem zártuk ki a 4-5 év itt-tartózkodást), amint lejár Gyuri szerződése, irány vissza Magyarország.
Nehéz megszokni, hogy az emberek itt alapvetően nem figyelnek a másikra, az autók nemigen állnak meg a zebránál, a gyalogosok nem húzódnak félre a járdán, hogy a gyorsabban haladó elmenjen mellettük, a pénztárnál senki nem csomagolja be magának a vásárolt dolgokat, hogy gyorsabban haladjon a sor, hanem szépen megvárják, míg a pénztárosnő elcsomagol, ha éppen nincs ott a csomagolófiú.
Lehet, hogy otthon is egyre jobban eltávolodnak az emberek egymástól, de itt ez az alapvető nevelési hiányosságok következménye, mint ahogy a késsel-villával-csukott szájjal való evés széles körű nem-ismerete is.