A borászat mellett szőlészet és ökofarm is működik a cégnél. Mivel az előadást délután tartották, mi is elkísértük Gyurit, gongolván, elleszünk Petivel a farmon, míg tart a fejtágítás. Ez így is történt, szerencsére szép idő volt, így jót sétáltunk a hatalmas kertben, ahol szabadon szaladgáltak a tyúkok, kakasok, gyöngytyúkok, egy nagy karámban pedig a lámák.
2008. augusztus 27., szerda
Viňa Emiliana
A borászat mellett szőlészet és ökofarm is működik a cégnél. Mivel az előadást délután tartották, mi is elkísértük Gyurit, gongolván, elleszünk Petivel a farmon, míg tart a fejtágítás. Ez így is történt, szerencsére szép idő volt, így jót sétáltunk a hatalmas kertben, ahol szabadon szaladgáltak a tyúkok, kakasok, gyöngytyúkok, egy nagy karámban pedig a lámák.
2008. augusztus 19., kedd
Narancsszüret Eduardónéknál
Peti az ebéd helyett inkább kiment a kertbe "füvet nyírni" és a kutyával játszani.
Később mi is kimentünk, hogy ledolgozzuk az ebédet és szedjünk magunknak egy kis narancsot, citromot, mandarint, lime-ot. Eduardóék kertje majdnem egy hektár, az egyik része díszkert, gyönyörű pergolával, ami alatt nyáron akár 30 ember is le tud ülni. Másik része gyümölcsös és zöldséges kiskert. A gyümölcsösben a citrusok mellett barack-, mandula-, avokádófák vannak. Nagy élmény volt nekünk közvetlenül a fáról enni a friss narancsot. Peti is elemében volt, végig ott dagonyázott körülöttünk.
Mikor sötétedett, még visszamentünk kicsit a házba kávézni. Peti Nicóval, Eduardo 5 éves fiával próbált játszani. Nico vagy teljesen félre van nevelve, vagy nem teljesen százas szegény, ezt még nem tudtuk eldönteni. Vannak normális pillanatai, de ellenkezni nem lehet vele, akkor üt-vág. Szegény Peti mindig közeledne hozzá, de szinte mindig sírás a vége, mert Nico megüti. Végül a békés DVD-nézésben maradtak, de Nico akkor is kiborult, mert a beszélgetésünktől nem hallotta a mesét.
Peti úgy kimerült, hogy a hazafelé vezető 5 perces úton a kocsiban elaludt.
"Valparaiso, mi amor"
Május végén a kikötőtől indultunk felfelé, a Paseo Yugoslav felé:
Peti lassan kezd étterem-kompatibilis lenni, eddig nem igazán tudtunk vele elmenni sehová, de már megtanulta, hogy nem illik elmászkálni az asztaltól, legfeljebb beül az asztal alá a kólájával, de ott senkit nem zavar.
Gyuri szülinap
Április - kályhavásárlás
Az enyhe idő miatt itt a lakások nincsenek szigetelve, az ablakok is csak egyrétegűek, ezért sokkal hamarabb kihűlnek, mint otthon. Természetesen központi fűtés sincsen. A legtöbb házban gázkályhával fűtenek, hasonlóval, mint a Siesta-kályha. Mi elég hamar elvetettük ezt az ötletet, mert kétszintes a házunk, egy ilyen hályha pedig max. 30 m2-t fűt be. Arról nem is beszélve, hogy elhasználja a levegőt, égésterméke pedig víz, ami lecsapódik a szobában. A gáz m3-e több, mint 600 ft-ba kerül, szóval elég egyértelműnek látszott a döntés, hogy nem ez a legjobb megoldás számunkra.
Az ősz beálltával minden barkácsáruházat ellepték a fatüzelésű kályhák. Mivel itt beépített kémény sincs a házakban, kéménnyel együtt árulják, amit csak kidugnak a tetőn. Nálunk nehezítette a helyzetet az emelet, meg az, hogy a felső szint nagyobb, mint az alsó, így nem lehetett egyszerűen felfelé vezetni a kéményt, mert akkor a nappali sarkából induló cső a hálószoba közepén vezetett volna keresztül. Ezért mi egy törést adtunk neki, és a ház falán kívül vezettük el.
Végül így néz ki a kályhánk:
Maga a kályha kisebb, mint az otthonink, de sokkal jobb hatásfokkal fűt, mert teljesen le lehet zárni a szellőzését, sokáig izzik benne a fa. Eukaliptusszal tüzelünk, itt ez a legelterjedtebb tüzifa.
A kéménymegoldással azóta már voltak gondjaink (gondoltuk, hogy ez nem a legjobb konstrukció), de egy tisztítással megoldották a tél közepén, azóta pedig mi is jobban figyelünk rá.
Kb. 120ezer ft-ba került a kályha+kémény, de a gáz ára miatt két év alatt még így is olcsóbban jöttünk ki. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jó meleget ad.
Made in Chile-Punto de cruz
Miután lett számítógép itthon napközbenre is, nagymértékben lelassult a sebességem, de még most is dolgozom egy képen.
Eddig ezeket sikerült alkotnom:




